Moon love- 27. fejezet

Sziasztok! Kicsit szomorú vagyok... Megszoktam, hogy ezt a blogot szeretitek, és mindig boldogsággal töltött el, mikor hamar megvoltak a komik. Viszont már nem éli a fénykorát drága történetünk (: Nem baj. Legalább volt ilyen :D Szóval most rám jött a hálálkodási kényszer, és szeretném megköszönni a komikat mindazoknak, akik elejétől a végéig írtak komikat és mindig megmondták a véleményüket :) Külön köszönet Cloeé~nak , mert az Ő komijai különösen sokat jelentettek számomra. Persze a többieknek is 1000 köszönet! Szóval ennyi lenne... köszi a 12 komit :) Puszi, Flory

" Minden, ami gyönyörű és igaz, meglepetésként érkezik. Éppen ezért őrizd meg a meglepődés képességét. Ez az élet egyik legnagyszerűbb áldása."

Bella

 - Jazz, hova viszel?- kérdeztem már harmadjára, mióta elindultunk. Megint nem válaszolt, csak mosolygott egyet. Kezdtem bedühödni.
- Jasper Hale! Ha nem mondod meg hova viszel, esküszöm, hogy kiugrom a kocsiból- mondtam, bár nem gondoltam komolyan.
- Nem mondhatom el, mert akkor oda a meglepetés!- közölte fájdalmasan, én pedig rögtön meglágyult szívvel tettem kezemet az övére.
- Semmi baj- szinte doromboltam. Fájt látnom, hogy neki fáj.


Pár perc múlva lekanyarodott egy földes útra, ahol még vámpírként sem biztos, hogy sikerült volna eligazodnom: mindenfele utak mentek, de Ő csak ment és ment, céltudatosan.
Végül megláttam valami fényt az erdő fáin keresztül, de tudtam, hogy mesterséges volt.
Csendben vártam, majd Jazz leállította a kocsit, de egy olyan helyen, ahol teljes sötétség volt. A szemem sarkából rápillantottam. Ő csak mosolygott egyet.
- Hunyd be a szemed!- készségesen eleget tettem a kérésének, a következő pillanatban pedig valami anyag súrolta márványbőrömet és bekötötték a szememet. Jazz kiszállt a kocsiból, a következő pillanatban pedig engem segített ki a kocsiból. Sejtettem, hogy Jane tudta, hova hoz engem szerelmem, és ezért cicomázott ki engem ennyire. Viszont most átkoztam, mert ezen a homokkal teli úton kell ebben a magassarkú cipőben tipegnem.
Megfogtam szerelmem karját, Ő pedig a derekamat ölelte át. Nemsokára viszont megállított. Éreztem, hogy a szememre kötött kendő kezd kibomolni, és végül leesett. Jazz hátulról ölelte a derekamat, én pedig elámultam a látványon. Egy tisztáson álltunk, ami gyönyörűen ki volt díszítve.
- Ez... ez.. hogyan?- dadogtam.
- Jane segített nekem. Tulajdonképpen az egészet Ő csinálta.
- Úristen! Köszönöm szívem! Szeretlek!- fordultam meg az ölelésében és forró csókot nyomtam ajkaira.
A tisztás közepére vezetett és egyszer csak elém állt... És letérdelt.
- Isabella Marie Swan Cullen! A szerelmünk hosszú és rögös úton ment keresztül, de végül mégiscsak egymásra találtunk, és most itt vagyunk, Együtt, elhatározva, hogy soha többé nem engedjük el egymást. Ezt én hivatalossá is akarom tenni és ezt a szent egyességet soha fel nem bontani. Tehát mielőtt még megint megkérnék a kezed előttem, inkább felteszem a kérdést én. Hozzám jössz feleségül? *
Egy pillanatig csak álltam ott és próbáltam feldolgozni ezt a kérdést, amire olyan régen vártam. 
- Igen!- sikítottam végül, és a nyakába ugrottam. Felhőtlenül boldog voltam, és most semmi sem tudta volna lelohasztani a jókedvemet és boldogságomat.

 Esme

Elindultunk hazafelé, most már együtt. El akarjuk mondani nekik a nagy hírt..
- Megjöttünk!- mondtam normális hangnemben. Alice rögtön csillogó szemekkel jött le, és a nyakunkba vetette magát.
- Úgy örülök nektek!- mondta ugrándozva, mire elmosolyodtam.
- Köszönjük, Alice- mondtam kedvesen.
Aztán Edward jött be a házba, de Ő már az elejétől fogva tudott róla, így csak biccentett egyet felénk. Alice persze rögtön kitalálta.
- Edward előbb tudta, mint én?- kérdezte durcásan.
- Hidd el Alice, nem egy  nagy áldás a képességem. Emmett még mindig ugyanolyan perverz...- vetett szúrós pillantást Em-re Edward, mire az én arcom kezdett bizseregni.
Ezért még számolunk, Emmett Cullen!- mondtam magamban, mire Edward elvigyorodott. Aztán Carlisle is megjelent. Félve néztem rá, hiszen nem tudtam, hogy fog reagálni a hírre.
- Carlisle, képzeld, Emmett és Esme együtt vannak!- vigyorgott a volt férjemre, de ahogy elnéztem őket... ahogy egymásra néztek, furcsa gyengédség villant a szemükben.
- Gratulálok!- mondta kedvesen.- Viszont mi is elszeretnénk mondani valamit Alice-szel.
Edward ugyanolyan nyugodtan ült a kanapén, és még mindig vigyorgott.
- Mi is... khm.. pár hónapja egy párt alkotunk.
- És ezt csak most mondjátok?!- háborodtam fel, de persze örültem nekik, bár furcsa pár lesznek. Persze én beszélek... a fogadott fiammal vagyok!- na jó ez túlzás, de azért mégis...
- Miért, ti talán az orrunkra kötöttétek?- kérdezett vissza morcosan Alice.
- Nem- nevettem el magam.- De azért nem volt szép dolog, hogy nem mondtátok el!
- De ti sem!
- De te láthattad volna egy látomásban, hogy hogyan fogunk reagálni- szállt be Em is.
- Ez igaz- sóhajtott fel.- Mivel ünnepeljük meg ezeket a jó híreket?
- Egy kiadós vadászattal- mondta Edward, majd Emmettel egyetemben kirohantak az ajtón. Mi hárman pedig elmosolyodtunk, és követtük őket....

Komikaat :D 11-et, vagy többet :)