Moon love- 19. fejezet

"A fájdalom jó barát. Ha nem érzel fájdalmat, akkor meghaltál." (Jeff Abbott)- Bocsi, de ez nagyon tetszett, és egy picit még jellemző is a fejezetre, bár nincs benne sok fájdalom :D Ahw, van egy jó hírem! Az előző fejezethez kaptam 14 rendes + 1 chat-es komit! És így tegnap megdöntöttük a rekordot! Köszönöm nektek! Wááá, boldog vagyok! Megkapjátok a fejit, de azért örülnék, ha megint kapnék ennyi komit! A komihatár még mindig 9, de most már nem lesz megint ilyen sok friss :D Most is csak azért volt ilyen sok, mert itthon dekkoltam 3 napot és volt időm/kedvem/ihletem írni :D És nem bántam meg :P A kövi friss jövő hét csütörtökön lesz, már ha kibírom xD Nah de nem pofázok tovább, hanem menjetek olvasni és örülnék megint ilyen sok kominak! Pusziiii (L)<3<3<3

 Jasper

Még mindig nem volt úti célom pedig két napja egyfolytában úton vagyok. Bellánál nincs ott a mobilja, így lehetetlenség elérni. És még mindig nincs semmi ötletem, hogy hova is mehetett... Talán felkereste Victoriát. De hol van a vöröske!?
És otthon mi lehet a helyzet? Mondjuk ez nem igazán érdekel... Felőlem elégethették magukat. Vagy akármi. Mert leszarom.
Talán még Rosalie-t bánnám, ha esetleg meghalna. Meg Esme-t és Carlisle-t, hisz mindkettőjüknek tiszta szíve van. Csak az a baj, hogy Ők is szétmentek...
De most hova menjek? Ezen kéne gondolkoznom.  De nem tudok. Úgy látszik, nem sikerült teljesen kiismerni Bellát. Attól félek, hogy nem találom meg.
Hogy milyen érzéseim vannak ebben a pillanatban? Fájdalom, csalódás, kilátástalanság és szerelem az egyetlen fontos személy iránt ebben a nyomorúságos létezésben...

Bella

 Jane-t nem találtam meg, így gondoltam, elhalasztom ezt a beszélgetést, de a sors nem így akarta, mert amikor a szobámhoz értem, Ő is az előtt jött el. Szerencse, hogy közel van a szobánk! Így könnyen el tudtam kapni.
- Beszélnünk kell!
- Veled? Na ne viccelj! NEKEM semmit NEM MUSZÁJ!- mondta dühöngve, miközben kiemelte a "nekem" és a "nem muszáj" szavakat.
- Miért, mit teszel? Megkínzol? Lehetetlen, mert nem tudsz!- meghökkent egy picit, hogy így beszéltem vele, én pedig ezt kihasználva megfogtam a karját és beráncigáltam a szobámba.
A száját befogtam, mivel számítottam rá, hogy sikoltani fog.
Becsaptam az ajtómat, Jane pedig villámokat szóró szemekkel nézett rám.
- Ehhez nem volt semmi jogod! A Mester tudni fog erről!- morogta.
- Nyugodtan szaladj Aro-hoz!- mosolyogtam- De előbb megmondod, hogy mi a bajod velem!
- Majd én eldöntöm, hogy mit mondok el, meg mit nem!
- Nekem van időm- bezártam az ajtót és a kulcsot zsebre tettem.
- Szerinted egy ajtó megakadályoz engem?- húzta fel a szemöldökét.
- Egy ajtó nem, de a képességem igen. Szóval vagy beszélsz, vagy itt maradsz- vigyorogtam rá. Ő dühösen szusszantott egyet, majd helyet foglalt az egyik fotelban, a lábait felhúzta és meredten bámult maga elé. Nem úgy nézett ki, mint aki a közeljövőben meg akar szólalni, így kényelmesen elhelyezkedtem az ágyamon. Ez csak amolyan berögződés volt, mert fejjel lefelé lógva is kényelmes nekünk.
Vártam, és vártam, de úgy 4 óra múlva meguntam a várást és ránéztem.
- Úgy tervezed, hogy mostanában még megszólalsz?- kérdeztem, mire rám emelte a vérvörös szempárt, amiben most már fel lehetett fedezni érzelmeket. Elkeseredettség, boldogtalanság, düh...
- Utáltam ember lenni. Ember koromban meg akartak ölni minket a bátyámmal a faluban, ahol laktunk. Nagyon homályos... de erre emlékszem. Többek között ezért is szeretek embert ölni. Meg akarom bosszulni azt, amit velem tettek. A mester a képességem miatt tart itt. Engem is a képességem éltet. 516 éves vagyok és... még sosem találkoztam olyannal, aki nem félt volna tőlem. És ennek örültem. De jöttél te... és hirtelen olyan fölöslegesnek érzem magam. Mintha a Mestert hirtelen már nem is érdekelné az Én képességem, mert ott vagy te. Neked olyan tökéletes lehet az életed... van egy SZERETŐ családod... szerelmed.... és van miért élned. Nekem csak a hatalmam van. Semmi több...- a végére megint csak maga elé bámult meredten.- Mondd, miért jöttél te egyáltalán ide?!
- Mert nekem sem tökéletes az életem- feleltem tömören. Kíváncsian nézett rám. Nem bíztam meg benne annyira, hogy elmondjam neki, így csak megráztam a fejem.
Pillantása az üvegvitrinre esett. Odasuhant.
- Soha nem gondoltam volna, hogy egy sárga szemű, nem normális vámpír miatt fogom magam így érezni...- nézett egyenesen a képekre.
- Hát, a "sárga szemű" vámpírok is lehetnek érdekesek.
- Úgy tudtam, Edward Cullen a párod- hagyta figyelmen kívül a megjegyzésemet, de pont kiszúrta azt, hogy Jazz van a képek közepén.
- Khm...- gratula Bella, ebből biztosan azt vette ki, hogy igazán normális vagy!
- Valószínűleg ezért vagy itt, jól gondolom?- megvontam a vállam. Nem akartam válaszolni.
- Én elmondtam neked egy történetet, most Te jössz!- a szeme vészjóslóan villogott. Meg nem ijedtem tőle, de azért úgy döntöttem, elmondom neki.
- Kíváncsi vagy a történetemre?- kérdeztem, mire bólintott. Vissza ült az előbbi helyére.
- Gondolom ismered a Cullen család tagjait...- Ő bólintott, Én pedig elkezdtem mesélni.
- Az egész akkor kezdődött, mikor a napsütéses Phoenix-ből az esős Forks-ba költöztem. A szüleim még csecsemő koromban elváltak, így anyámmal éltem Phoenix-ben. De Ő újra férjhez ment, így Én apámhoz költöztem. Legfőbb jellemzőm a szerencsétlenségem volt. Ott találkoztam a Cullen családdal. Edwardnak én voltam az énekese.
Edwarddal szerelembe estünk, és rájöttem a titkára. Így tudtam meg, hogy vámpír. Egy nap aztán találkoztunk Victoriával, Laurenttel és James-szel. James meg akart támadni, de Edward megvédett. De végül sikerült tőrbe csalnia és majdnem átváltoztam ott helyben. De Edward kiszívta a mérget, James pedig meghalt. James párja Vick volt, aki bosszút esküdött ellenem.
Aztán a 18. szülinapomon Alice bulit szervezett, de én a szerencsétlenségemmel elvágtam az ujjamat, és Jasper megtámadott. Ezután Edward azt hazudta, hogy nem szeret, és hogy sosem szeretett, majd elköltöztek. Viszont Vick és Laurent ezt kihasználva Rám támadott. Kínoztak, de nem bántam, hiszen legalább nem kellett tovább Edward nélkül élnem. De végül átváltoztatott, ahelyett, hogy megölt volna.
Ezután nomádként éltem, míg nem találkoztunk újra a Cullen családdal. Újra össze jöttem Edwarddal, de Vick-kel is tartottam a kapcsolatot. De 50 évvel később Edward és Alice lefeküdtek egymással, én pedig össze jöttem Jasper-rel. De Edward vissza akart szerezni. Pár hónappal később következett az esküvőnk, de előtte Jasper könyörgött nekem, hogy inkább hozzá menjek feleségül, Én pedig boldogan tettem volna eleget a kérésének, de már késő volt. Végül az esküvőm kellős közepén futottam el, most pedig itt vagyok- fejeztem be, Jane pedig elkerekedett szemekkel nézett rám.