Moon love- 24. fejezet

Sziasztok! Ash kérésére Alice szemszög lesz, és rájöttök valamire ebben a rövidke kis részben. :P
Köszönöm a komikat :D A komihatár megvolt, sőt +1 komit is kaptam :) Nem ígérem, hogy rögtön a 11 komi után lesz friss, de próbálok igazodni hozzátok :)  Jó olvasást! Pusz!

                                                                     24. fejezet
"... És ha egyszer a távoli jövőben találkozunk az új életünkben, boldogan fogok rád mosolyogni, és majd eszembe jut, hogyan hevertünk a fák alatt, miközben megtanultunk szeretni..."


Alice

 - Szeretlek!- húztam le magamhoz szerelmemet.
- Én is kicsim. Akkor éreztem utoljára ilyet, mikor találkoztam...
- Shh, ez most a mi éjszakánk és nem másról szól, hanem rólunk- tettem mutató ujjamat a kívánatos ajkaira. Egy percnyi néma csönd után, amit egymás szemébe nézve töltöttünk, végül megcsókoltam. Lehelete a számba tódult, majd lejjebb ment a torkomba. Később elváltunk, s Ő ledöntött az ágyra.
A helyet több napig készítettem. Egy kisebb házacska, amiben csak egy fürdőszoba és egy hálószoba van. Mondanom sem kell, hogy romantikus hangulatban van feldíszítve.
Lábaimat a csípője köré fontam, és csókokkal hintettem be a nyakát, amiket elégedett nyögésekkel jutalmazott...

Jane

 Fent ültem a szobámban és azon gondolkoztam, hogy mit csináljak most? A Mester egy ideig nem fog megbocsátani nekem...
Erősen füleltem a trónterembe, és sikerült elcsípnem egy-egy mondatot.
Na és miről volt szó? Csak nem egy bizonyos Jasper Hale-ról? És miről volt szó? Hát nem arról a borzasztóan jó dologról, hogy meg akarja öletni magát?
Tökéletes, mondhatom. Választhatok, melyik fontosabb nekem: Az egyetlen személy az létezésben, aki nem fél tőlem és kiállna mellettem... vagy a hatalmam, mint már 516 éve?
Rövid gondolkozás... hosszas gondolkozás... Ki vagy mi a fontosabb?
A csudába már, mit ér a létezés, ha nincs miért vagy kiért?- kérdeztem magamtól, miközben feltéptem az ajtómat és minden sebességemet bele adva rohantam a Nagy terembe. Meg is lett az eredménye, hiszen egy pillanat múlva már feltéptem a vaskos ajtót, és nagyot sikoltottam.
- Állj! Nem ölhetitek meg Őt!- kiáltottam magas, kislányos hangomon.
Minden szempár rám szegeződött. Nem voltam szégyenlős, de tényleg, de ha nem kéne magabiztosnak lennem, akkor régen vissza rohantam volna a szobámba és elbújtam volna a világ elől. Viszont most teszem valakiért és nem önmagamért.
Ez a gondolat biztatott arra, hogy maradjak- és jó döntést hoztam akkor.
- Jane, kedvesem, nem azt parancsoltam neked, hogy maradj a szobádban?- kérdezte mézes-mázas hangon A Mester. Normál esetben régen lesütöttem volna a szemem és elsüllyedtem volna szégyenemben, de most valaki boldogságáért cselekszem.
- De igen, Mester. Kérem, bocsásson meg nekem- kértem, miközben kieszeltem a tervemet. Nem valami nagy durranás, de hát ilyen kevés időből mást se tudok kihozni...
Hirtelen elkezdtem rohanni a terem közepén álló vámpír felé és mikor odaértem, felkaptam- ha egy ember nézne minket, kicsit furán nézne ki, ha egy kis 15 éves lányka elkezd eszeveszettül rohanni egy 19 éves fiú felé és minden gond nélkül felkapja- de mivel itt ember nem volt, a vámpírok pedig lefagyva álltak, nem volt nehéz dolgom annyira.
Kint letettem ezt a Jasper-t -azért mégse én futkározzak már vele!
- Siess, mert már elkezdtek keresni- suttogtam felé úgy, hogy biztosan csak Ő hallja.
Siettünk. A városon át mentünk. A fiúnak- mért nem nevezem a nevén!?- adtam egy köpenyt út közben. Hogy hogyan akadt a kezembe, azt nem tudom. Talán csak a szerencse állt most mellém.
Szóval a napsütés ellenére is mehettünk a városon át. Bevetettük magunkat az erdőbe. Kevés futás után, megszólaltam.
- Szóval te lennél a nevezetes Jasper Hale...- ez nem igazán volt kérdés, inkább kijelentés.
Meglepődve nézett rám.
- Honnan ismersz És te lennél ugyebár Jane Volturi?- a hangjából csak úgy áradt a meglepődöttség és az értetlenség.
- Mond neked az a név valamit, hogy Isabella Cullen?- kérdeztem felhúzott szemöldökkel, miközben csak egy pillantást vetettem rá. Inkább a földet fixíroztam.
- Hol van?- kérdezte óriási fájdalommal a hangjában.- És Őt honnan ismered?
- Hogy most hol van, azt magam sem tudom. De megkeressük. És hogy honnan ismerem?- kérdeztem még mindig a földet bámulva. A fákat szerencsére még így is kikerültem, bár ez a találkozás nekem nem nagyon fájt volna.
- Honnan?- kérdezte, mikor már egy perce nem szólaltam meg.
- Miután eljött tőletek egy bizonyos Victoriával és Laurent-tel megjelent Volterrában és csatlakozni kívánt hozzánk. Természetesen embert nem ölt, hiszen Cullen- horkantam fel hangosan.
- És?
- Nem igazán kedveltem, mert Ő nem félt tőlem, de ez neki nem tetszett, úgyhogy kényszerített engem egy mélyre menő beszélgetésre. Legyen elég annyi, hogy itt az is kiderült számomra, hogy Te többet jelentesz neki, mint az az Edward vagy ki a franc. Az első küldetésen pedig hirtelen megvilágosodott és szépen lelépett tőlünk azzal búcsúzva, hogy rendbe teszi az életét és hogy puszilja Victoriát- mondtam el először gúnyos hangvételben, a végét pedig inkább dühösen.
- És ha ennyire ellenérzéseid vannak Bellával szemben, akkor miért mentettél meg?
- Mert mindezek ellenére életemben először megkedveltem valakit. Ő nem azért barátkozott volna velem, mert fél tőlem, hanem mert... nem is tudom miért, hiszen még csak kedves sem voltam vele. De Ő nem félt tőlem. És ennyivel azt hiszem tartozom neki, amiért erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy jobb legyen a kapcsolatunk.
- És fogalmad sincs arról, hogy merre lehet ebben a pillanatban?- kérdezte.
- Talán a családotokhoz ment- találgattam.
- Rendben, akkor én is oda megyek. Neked nem kell jönnöd, menj vissza Volterrába.
- Szerinted én is öngyilkos akarok lenni? Ha vissza megyek, tuti kinyírnak. Kell nekem egy kis ideig Bella pajzsa, attól nem fog megtalálni Demetri. Úgyhogy igazán belehúzhatnánk- vontam össze a szemöldököm és még gyorsabbra vettem az iramot, mert a beszélgetés során talán kicsit lassítottunk.

Bella

Hol lehet most a kedves családom? Jó lenne tudni... A régi házunkban már nincsenek.
Még jó, hogy megvan Alice képessége is. Így jóval könnyebb lesz megtalálni őket.

5 perc múlva pontosan megtudtam a pontos címüket. Nincs is olyan messze...
Felültem az első repülőre, röpke 3 óra múlva már ott is voltam. A ruhám még ép volt, de Alice úgyis át akar majd öltöztetni...
Benyitottam és megláttam a családomat- kivéve a legfontosabb személyt és még két vámpírt.
- Sziasztok...- törtem meg a beálló csendet. A levegőben érezhető volt a feszültség.
Viszont a következő pillanatban egy kis törpe ugrott a nyakamba olyan hévvel, hogy elterültünk a földön. Halkan elkacagtam magam, Ő pedig hangosan nevetett.
- Én is örülök, Alice- motyogtam. Nem mertem a szemükbe nézni.
- Bella, örülök, hogy újra látlak- mosolygott finoman Esme. Rossz volt látni, hogy nem öleli a derekát Carlisle.
- Én is- mondtam most már valamivel hangosabban és röviden felpillantottam rájuk.
A többiek is üdvözöltek. Viszont én utána rögtön a tárgyra tértem.
- Hol van Jasper?
- Nem tudjuk, utánad indult. Sajnos nem mondta, merre megy- láttam Alice-en hogy tényleg sajnálja.
- Értem. Köszönöm.
- Ezzel nem lettél okosabb, de tényleg nem tudjuk.
- Rendben, nem baj. Majd én megkeresem. Edward, beszélhetnénk kettesben?- ez volt a másik ok, ami miatt ide jöttem. Muszáj tisztázni a történteket.
Ő bólintott.
- Örültem, hogy újra láttalak titeket. Hamarosan újra találkozunk, ígérem, és akkor teljes lesz a család. Vissza hozom Rose-t és Jacobot is- ígértem meg, amiben teljesen biztos voltam.
- Várj Bella, hadd öltöztesselek előtte át!- nézett rám Alice kiskutya szemekkel. Na, mit mondtam?
- Rendben..- adtam be a derekam.

Fél órával később Edward mellett sétáltam emberi tempóban.
- Miért tetted velem azt akkor? Egy fajta bosszú volt?- tört ki belőle hamarosan.
- Nem bosszú volt... csak egyszerűen meg kellett tennem. Ha akkor össze házasodunk, minden rosszabbul sült volna el. Másra már nem volt időm...
Elfogadta a válaszom.
- Szerettél akkor még?- kérdezte.
- Igazából nem... Jasper miatt csináltam- hajtottam le a fejem.
- Tudod mit? Zárjuk le az egészet... Légy boldog Jazz-el...- mondta ki azokat a szavakat, amikre nem számítottam, és azt hittem, csak képzelődök.
- Komolyan beszélsz?- kérdeztem.
- Igen.
- Egyszer még rád talál az igaz szerelem egy igazán aranyos nő mellett és boldog leszel- mosolyogtam rá, amit viszonzott is.
- Vigyázz magadra az úton, és egyben hozd vissza a családot.
- Rendben Te pedig "Mondd ki amit érzel, csinálj, amit szeretsz, tökéletes nem, de igazi még lehetsz"!- kacsintottam rá. Ezt egy könyvben olvastam egyszer és megmaradt az emlékezetemben- bár mi nem?
- Mintha ismerős lenne- húzta száját féloldalas mosolyra. Egy puszit nyomtam még az arcára, majd elsétáltam a helyszínről, ahol végre olyan dolog ért, ami mosolyra késztetett.
Vissza mentem a házhoz és beültem a kocsimba. Alice már betette a csomagtartóba a bőröndöket, így mehettem.
Átkoztam a kis törpét, amiért ilyen ruhát adott rám. Magassarkú és mini szoknya. Gondolom ez mindent elárul...


Itt is lenne a friss. Nem tudom, mikor lesz a következő, de próbálom megírni időre. Köszönöm a 42 rendszeres olvasót! 11 komi ;)