Moon love- 25. fejezet

Sziasztok! Tádáám, FEJEZET! xd 
Igen, mostantól ilyen nagy betűkkel fogok írni... mert belegondoltam, hogy van, akinek rossz a kisbetű... és rosszul lát(mint én xd) M1. Jó olvasást :) Pusz :D


"  A boldogság olyan, mint egy giccses sanzon, nyár van, tündöklően vibrál a lombok között a verőfény, és átöleled azt, akit szeretsz."

25. fejezet

 Rosalie


 - Barbara Eva Hale?- ismételtem döbbenten. Jake bólintott.
- Kinek a lánya volt?- kérdeztem.
- Rudolf Hale- mondta. Ha dobogott volna a szívem, akkor már régen megállt volna. Rudolf az öcsém volt.
- Rudolf...- leheltem halkan.
- Ismerted?- kérdezte.
- Nem, csupán véletlenségből Hale a nevem nekem is- horkantam fel. Jacob mélyen hallgatott.
- Az öcsém volt. Mi volt vele? Hogyan halt meg?- érdekes, de sohasem jutott eszembe megkeresni a régi családomat- egészen mostanáig. Viszont ebben a pillanatban minden vágyam volt, hogy többet tudjak meg róluk, és -mint azt az előbb megtudtam- az unokahúgomról.
- Nos... Ő 1978-ban halt meg, egy hirtelen betegségben. Valószínűleg előrehaladott tüdőrák volt... Ezt már nem tudtam megvárni. Ugyanis miután összejöttem Barbie-val, terhes lett... és köztudott, hogy a vámpíroknak nem lehet gyerekük. Elhagytam...- mondta. Nem hittem a fülemnek.
- Szóval azt hitted, hogy megcsalt- vontam le.
- Tudom, hogy megcsalt. A vámpíroknak nem lehet gyerekük- ismételte önmagát. És igazat kellett, hogy adjak neki. Valóban nem lehet gyerekünk...


Ezután még mesélt nekem Barbaráról, hogy nagyon hasonlított rám. Sőt, mondhatni ugyanolyan volt, mint én. Majd miután kimerítettük ezt a témát- a részéről, én még kérdezni fogok-, jött a kínos rész. Megbeszélni az előbb átélt... együttlétet.
Mindketten mélyen hallgattunk egy ideig, de aztán abban egyeztünk meg, hogy ez azért mégiscsak tökéletes volt, de maradunk barátok, néha egy kis plusszal. Ez jó, mert nincs féltékenykedés, és nem szólunk bele a másik dolgába, mégis a testi örömök megvannak.
Így legalább nem fogok kikezdeni emberekkel...

Bella

Jasper-rel szemben álltam. El sem hittem, hogy itt van. Hogy végre elérhetem, és nem kell elfutnom előle. Örökké együtt...- ez annyira szép mondat, hogy az sem biztos, hogy teljesül
- Jasper...- leheltem, Ő pedig csak bámult rám. Lehet, hogy az utolsó találkozásunkkor mindent elszúrtam, és soha, de soha többé nem tud már szeretni? Soha, de soha... míg világ a világ, gyűlöl.- ilyen, és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben, és egyre idegesebb lettem, mert percek óta nem szólalt meg.
Mielőtt még eszembe juthatott volna a következő, még pánikkeltőbb gondolatmenet, Jasper mozdult, és a következő pillanatban az ajkait az enyémeken éreztem. Többet éreztem most iránta, mint eddig bármikor, és úgy éreztem, hogy ez mindig csak erősödni fog. Nem lehet majd betelni vele. Percekig álltunk ott, gyengéden csókolva a másikat, és nem is akartunk többet. Az arcát fogtam, Ő pedig a derekamat ölelte, de olyan gyengéden, mintha porcelánbaba lennék. 
- Szeretlek, és te is, ne is tagadd- vigyorgott rám.
- Eszem ágában sem volt- mosolyogtam vissza. Ebben a pillanatban felhőtlenül boldog voltam.
- Na, most hogy megkukkoltam a smárolós pillanatot, akár a pajzsod alá is vonhatnál, Bella- ugrott le a fáról Jane. Meg sem lepődtem rajta, hiszen, felmerült már bennetek az a kérdés, hogy hogyan is kerültem ide?
Miután elindultam, megkértem Alice-t, hogy nézzen bele kedvesem jövőjébe, és kit látott a szőke hercegemmel? Jane Volturi-t, a kis kínzógépet. Ezután rögtön felhívtam Őt, és megbeszéltünk egy találkát, amiről Jazz nem tudott. Most pedig itt vagyunk.
Rávontam a pajzsomat, és elvigyorodtam.
- Köszönöm, hogy segítettél.. Igazán nem számítottam rá, és meglepődtem, hogy az életedet veszélyeztetted értem. Nem beszélve, hogy elvesztetted a helyedet a Volturi-ban.
- Te vagy az első, aki nem félelemből próbált barátkozni velem, és ezt értékeltem. És igazán elgondolkodtattál. Ezért gondoltam, hogy segíthetnék neked én is valamit. Viszont dekkolhatnék nálatok egy ideig? Aztán kezdek valamit magammal...- elmosolyodtam szavain, és meg is hatódtam.
- Természetesen, ameddig akarsz, nálunk maradsz. Ameddig nincs terved. Akár indulhatunk is haza. Viszont...- haboztam egy percet. Nem tudtam, Carlisle hogyan fog reagálni Jane-re, ha csak nem akarja kipróbálni a vega életmódot...
- Viszont?- vonta fel a szemöldökét.
- Bella arra céloz, hogy... Talán amíg nálunk vagy, kipróbálhatnád a mi életmódunkat, hiszen emberek közelében élünk, és feltűnő lenne mindig egy-egy ember eltűnése- mondta Jazz. Hálásan pillantottam rá, mire Ő csak átölelte a derekamat. Jane nagyot sóhajtott.
- Rendben, megpróbálom büdös állatok nyakát szívni- fintorgott, én csak felkuncogtam.
- Köszönjük, Jane. Így jelentősen könnyebb lesz- sóhajtott fel Jasper.
- Aha... De még ne induljunk. Fel kéne készülnöm a családotok fogadására. Eddig nem hiszem, hogy annyira szimpatikus lettem volna nekik- szusszantott egyet.
- Add magad, mert úgy könnyebb lesz. Majd a pajzsom alá vonom a családot, és akkor nem fogod tudni Őket bántani- vigyorogtam, Ő pedig megint mélyet sóhajtott, de bólintott, és még egy halvány mosolyt is kaptam.
- Köszi, így legalább Ők is félelem nélkül közeledhetnek felém.
- Igen. Akkor maradunk még. Kibérelünk egy hotelszobát, jó? Vagy inkább kettőt- vigyorodtam el, mikor belegondoltam, hogy mit is fogok csinálni este kedvesemmel...