Moon love- 1. fejezet

Na, itt az 1. feji. A második talán jövő héten érkezik. Puszi, Cukorkaa ( mostantól ez a nevem )

Jasper

Két hónapja volt, hogy az egész család elment vadászni. Kivéve Edward-ot és Alice-t. És azóta Alice nem élvezi az együtt léteket velem. Ahogy Edward se Bellával.
Ezt onnan tudom, hogy az elmúlt ötven évben Bellával szinte úgy voltam, mint a legjobb baráttal, vagy éppen a legkedvesebb testvérrel. És mindent megbeszélünk, sokszor vonulunk vissza kettesben. Most is éppen a kedvenc sziklánknál vagyunk, ahol mindig is szoktunk beszélgetni.
- Szerinted mi lehet a bajuk? Gondolod, hogy...?- kérdeztem.
- Ne, ne is mondj ilyeneket!- mondta, majd sírva fakadt. Átöleltem és az ölembe vontam. Megviseli, hogy Alice elkerüli, Edward talán már nem is szereti.
- Oké, jól van Bells. Nyugi...- mondogattam. Ekkor halk neszezést hallottam az erdőből. Arra felé kaptam a fejem, mire a távolból megláttam a választ arra, amire két hónapja várok: Alice és Edward az erdőben voltak, nem is akármilyen testhelyzetben. Edward volt fölül, Alice pedig alul, miközben már nem volt felső egyikükön sem. Bella csendben zokogva figyelte a jelenetet, mire még jobban átkaroltam. A cipőm orra koppant, mire felkapták a fejüket és szembe találták magukat velünk. Edward lassan felállt, Alice pedig követte. Most az óvatos nagymacskákra hasonlítottak. Én is talpra állítottam Bellát és mellé álltam, átkarolva a vállát.
- Mióta megy ez?- böktem feléjük az állammal.
- Két.. hónapja...- nyögte ki nagy nehezen a szavakat Alice. Edward inkább Bellát figyelte, aki a vállamba temette az arcát.
- Ezt igazán mondhattátok volna előbb is és talán pár sírását megakadályozhattátok volna Bellának. Na és persze napokat töltöttünk azzal, hogy tanakodtunk, miért nem vagytok már velünk annyit. Hát, most kiderült- mondtam hűvös hangon. Az arcom is hideg maszk volt.
- Én.. sajnáljuk!- Alice.
- Mi van Edward, nem tudsz egy szót se szólni? Lám itt a feleséged, aki már hónapok óta csak sír. Hát nem szuper?- kérdeztem tőle szúrós szemekkel. Nem tudtam már bízni bennük.
Felkaptam a könnyű testet, majd elkezdtem futni. Magam se tudom merre, de futottam a gondok elől.
- Jasper!- Alice.
- Bella!- Edward. Komolyan, nem értem, hogy nem vettem észre eddig, az árulkodó jeleket.

Bella

Nem hiszem el! Ez nem lehet igaz!- mondogattam magamban. Nem lehet, hogy Edward annyi szép emlék után megcsalna engem. Nem létezik... és pont Alice-szel? A (volt) legjobb barátnőmmel?  Miért éppen vele? Hogy tehette? Legalább mondta volna a szemembe, hogy már nem vagyok jó neki... mint ötven évvel ezelőtt. És éppen most, amikor a negyvennyolcadik évfordulónk lesz?
Hiába, az élet kegyetlen.
De vajon hová visz Jazz?
- Jasper... hová megyünk?- kérdeztem akadozóan.
- Haza...- mondta.
- Ne! Nem akarok haza menni!- ellenkeztem. Megállt.
- Akkor hová menjünk?- kérdezte.
- Nem tudom. Utazzunk el. Vagyis én elmegyek, de Te maradhatsz ha akarsz!- mondtam, majd igyekeztem kimászni a karjaiból.
- Nem. Nem engedlek el egyedül ilyen állapotban. Mire való egy jó barát, ha nem erre?- hozott össze egy szomorkás mosolyt.
- Mit szólnál, ha elmennénk Esme szigetére? Ott soha nem keresnének!- hoztam össze én is egy mosolyt.
- Rendben!- vágta rá, majd elkezdett futni.
Otthon aztán szerencsére senki nem volt. Gyorsan bepakoltam pár bőröndöt, majd átvettem egy kék fürdő ruhát és egy farmert. Mentem a kocsihoz, ahol már Jazz várt.
- Menjünk!- kértem. Bevetettem magam az első ülésbe és Jazz már indított is, majd az autó elsöpört...

Jasper

Amint felszálltunk a gépre, Bella befészkelte magát a karjaimba, majd egész végig csak bámult ki az ablakon. Amikor leszálltunk, gépies mozdulatokkal szállt le. Aztán a hajón szólalt meg legközelebb.
- Alig várom, hogy oda érjünk!- jelentette ki- Utoljára az első nászutunkon voltam azon a csodálatos szigeten. És akkor milyen boldogok voltunk...- itt abba hagyta és csendesen elkezdett sírni. Igen, mi is akkor voltunk itt utoljára Alice-szel. De furcsa módon nem annyira fáj, mint gondoltam volna először. Vagyis... amikor Bella a közelemben van. Akkor nem fáj annyira... Igen, ha egyedül vagyok, vagy éppen nem Bella társaságában.
- Hmm...- ez aztán az értelmes válasz Jasper!- szidtam meg magam gondolatban. Ekkor két kar ölelt át hátulról.
- Mér te vagy a legfontosabb ember az életemben. Ha veled vagyok, nem is fáj annyira, hogy Edward ezt tette- hát Ő is így érez? Lehet, hogy erre is jók a legjobb barátok.
- Igen, Én is így érzek!- mosolyogtam rá.
Tíz perc múlva megérkeztünk a szigetre. Fogtam a csomagjaimat és Belláét is, és bevittem őket a villába. Az egyik hálószobába tettem az övét, a másikba az enyémet. Nem érdekes, úgyse fogunk túl sokat a szobánkba tartózkodni. Gyorsan átvettem egy fürdő nadrágot és szaladtam le. Bella szinte csiga lassúsággal jött, úgy, mintha még ember lenne. Fél úton felkaptam, mire felsikoltott. Majd amikor a vízhez értünk, jó messzire elhajítottam.
Én is utána úsztam, de mire oda értem, Bella már sehol sem volt. Hátra néztem, s a parton találtam meg. Csak egy kék fürdőruha volt rajta, ami- csodálatosan állt neki. Hátra dobta vizes haját, majd a vízbe vetette magát. Nem láttam, merre úszik, de egyszer csak valaki a nyakamba ugrott- szó szerint.
- Szia Bella!- nevettem fel hangosan.
- Szia Jasper!- nevetett Ő is.
- És most mit csináljunk?- kérdeztem.
- Menjünk, napozzunk egy kicsit!- mosolygott, majd felmászott a nyakamba.
- Ugye tudod, hogy nem tudunk lebarnulni?- kérdeztem magamban somolyogva.
- Majd meglátjuk!- vigyorgott, majd leterített egy törölközőt és lefeküdt rá. Én is követtem a példáját, de a szemem sarkából őt figyeltem. Észre vettem, hogy Ő is éppen ezt teszi. Zavartan elfordítottam a tekintetem, de elég nehezen ment, mert még csak néha láttam csillogó bőrrel. És mit ne mondjak, elég szépen mutatott vele.
Magamra néztem és észre vettem, hogy én is csillogok. Felnéztem a kék égre és elmosolyodtam.
- A magunk fajta elég kevésszer láthat ilyen szép kék eget és ilyen gyönyörű napfényt!- mosolyogtam rá.
- Hát, az biztos!- mosolygott fel az égre. Ilyenkor olyan szép... Elképzeltem, hogy megcsókolom...
Úr isten Jasper Hale! Te most a legjobb barátodról fantáziálsz! Elment az a maradék józan eszed is? Mert nagyon úgy tűnik...
Három óra elteltével Bella felült. Egy kis fény csillant a szemében, majd a következő pillanatban már a víz felé repültem. Bella utánam kiabált.
- Éppen itt volt a bosszú ideje!- nevetett fel, majd befutott a házba...