Moon love- 3. fejezet

Jasper

Felülmúlhatatlan, csodálatos, legjobb, érzéki, finom...- főként ezek a szavak kavarogtak a fejemben, miközben Bellával csókolóztam. Elemi erővel tört rám a vágy. Mindennél jobban vágytam most Bellára, senki más nem kell, csakis Ő.
Éreztem, hogy neki is ugyan olyan jól esik ez, mint nekem.
Hanyatt fektettem a selymes homokon, majd fölé helyezkedtem. Eszembe jutott, hogy Alice-szel is voltam itt. Igen, bevallom, fáj. Nagyon fáj, ennyire még az átváltozás sem fájt. Csak ez más fajta fájdalom. De mi a fenéért gondolok most rá?
Egy reccsenéssel letéptem róla a kendőt, ami a fürdőruhán kívül borította testét.
Végig simított a mellkasomon, ami azt eredményezte, hogy már nem tudtam gondolkozni, a vörös köd teljesen leszállt az agyamra.
Kicsatoltam a fürdőruha felsőjét, majd miután eltávolítottam, messzire hajítottam. A bugyival már nem voltam ilyen kíméletes, egy rántással letéptem.
Erre Ő sem bírt már magával, így a nadrágom nem úszta meg épen. Végig néztem a testén és elcsodálkoztam rajta, milyen tökéletes. Még soha nem néztem meg különösebben, mert nem érdekelt. Most viszont mindennél jobban.
Amikor vissza néztem a szemébe, megcsillant valami, ami nem tudom mi volt, olyan gyorsan tűnt el. Magához húzott és megcsókolt, amit én készségesen viszonoztam.
Végig csókoltam a füle tövétől a nyakáig és vissza, ezt háromszor.
Kéjes sóhajokat hallatott, miközben a felsőtestemet simogatta. Végül vissza tértem ajkaihoz, majd óvatosan belé hatoltam.

Bella

Az agyamban a vörös köd csak fokozódott, miközben élveztem a Jasperrel együtt töltött időt. Tudtam, hogy Ő is élvezi, máskülönben nem tettük volna meg.
Bele markoltam a szemcsés homokban, miközben vergődtem az édes kín miatt.
Végül együtt léptük át a gyönyör kapuját.
Jazz fáradtan nehezedett rám, miközben mindketten levegő után kapkodtunk. Először elégedettséget éreztem, de aztán jött a szégyen, ami mindent vitt. Ledobtam magamról Jasper-t, majd amilyen gyorsan csak tudtam, eltűntem a házban. Borzasztóan rossz érzés volt, mert hiába nem szeretem már Edward-ot annyira, mégis csak a férjem- aki megcsalt. Igen, megcsalt, de Én semmivel sem vagyok jobb nála. És mikor erre rájöttem, hirtelen kibuggyant egy könnycsepp a szememből.
- Na tessék! Még  vámpírként se vagyok normális!- sírtam, bár most könnyekkel. És tessék! Most magamban beszélek. Teljesen megbuggyantam.
Felvettem egy farmert és egy fehér pólót, feltűztem a hajam, majd úgy döntöttem, nem megyek ki a szobámból mostanában.
- Bella! Bejöhetek?- kérdezte kedvesen Jazz. Ne, csak Őt ne!
- Nem!- kiáltottam, majd eldőltem az ágyon megint csak a könnyeimmel küszködve. Hideg karokat éreztem magamon, majd megéreztem azt a kellemes illatot, ami Jazz-hez tartozott.
- Te sírsz? Te sírsz! Te igazán, könnyekkel sírsz!- meglepődöttségében nem tudott mást mondani.
- Igen, sírok. És nem vagyok normális!- fúrtam a fejem a párnák közé, úgy, ahogy addig voltam.
- Sajnálom Bella... Én igazán nem akartam!- szabadkozott.
- Nem, nem a Te hibád volt! Én csókoltalak meg!- tiltakoztam- Tudod mit? A legjobb lesz ha haza megyünk. Végül is, nem maradhatunk itt örökké!- igen, nekem minden vágyam volt, hogy örökké itt maradhassak Jasper-rel, bár ezt a világért se mondanám el senkinek.
- Ha te úgy gondolod, akár most is indulhatunk...- mondta. Én pedig azon nyomban csomagolni kezdtem. Jazz eltűnt a saját szobájában, én pedig rekord gyorsasággal végeztem a bepakolással. Tíz perc múlva már a hajónál álltam. Jasper is ott volt már.

Egész haza felé vezető úton nem szólaltunk meg. Nem volt mit mondanunk egymásnak. Vajon ez árt majd a barátságunknak? Mert azt soha, de soha nem bocsájtanám meg magamnak. Végül is az én hibám volt az egész. Amikor az otthoni reptérhez értünk és meg voltak a csomagjaink, rögtön ültünk be az autóba és mentünk haza felé.
Otthon mindenki a nappaliban volt, beszélgettek. Amikor beléptem az ajtón, mint egy ágyú golyó röpült a nyakamba valaki.
- Bella! Bella! Bella és Jasper haza értek!- ujjongott Rosalie.
- Rose, Rosie, de jó, hogy itt vagy!- sikítoztam én is. Aztán egymás kezét fogva elkezdtünk ugrálni örömünkben. Aztán köhécselést hallottunk.
- Nos, örülünk hogy megkerültetek! Szabad tudnunk, hol voltatok?- kérdezte apai hangján Carlisle. A szemem sarkából Jazz-re néztem, mire láttam, hogy ugyan ezt teszi. Végül kiböktem:
- Az Esme szigeten.
- Eszünkbe se jutott volna ott keresni titeket!- Esme.
- Igen, ezért mentünk oda- mosolyogtam, majd elindultam a szobámba Rose-zal a sarkamban.

Pár héttel később

Az utóbbi időben elkerültük egymást Jazz-zel, de Én azt hittem, nem annyira feltűnően. De egy nap Emmett sutyorgása ébresztett rá, hogy de igen: Nagyon is észre vehető.
- Egész biztosan történt köztük valami, mert nagyon látványosan kerülik egymást, pedig Én szoktam látni, hogy néha néha vetnek egymásra egy vágyakozó pillantást. Főleg Jasper Bellára- mondta Rose-nak a szobájukban. Nem tudhatták, hogy itthon vagyunk, mert igen csak elvoltak egymással foglalva. Hallottam egy morgást, majd csapódott egy ajtó. Kiléptem a folyosóra a szobámból és hallgatózni kezdtem. Fentről egy harc furcsa hangjai szűrődtek le. Azonnal indultam az egyik vendégszobába. Ugyanis az egyikbe Jasper költözött be, a másikba Edward.
Jasper szobájának ajtaja tárva nyitva állt és onnan jöttek a hangok. Hirtelen aggodalom tört rám. Azonnal ott termettem, s láttam, hogy igenis Ők harcolnak egymással. Azonnal cselekedtem, Edward-ot kilöktem a hatalmas ablakon. Majd Jasper-hez szaladtam, de láttam, jól van.
- Szóval igaz az, amit Emmett mondott? Tényleg van köztetek valami?- kérdezte keserű hangon Edward a hátam mögül.
- Igen, van. Elég szoros barátság!- morogtam rá- És ha még egyszer hozzá nyúlsz Jazz-hez, Én öllek meg!- mondtam, majd kiugrottam az ablakon. Elkezdtem szaladni, ahogyan csak tudtam. Nem érdekelt semmi. Végül valaki megrántott hátulról, Én pedig egy hideg testnek csapódtam.