Moon love- 6. fejezet

Jasper

Este felé eljöttem otthontól, mert szabadon akartam gondolkozni.
Úgy éreztem, az a helyes, ha bevallom Bellának az érzéseimet. Mert érzek iránta valamit, ez vitathatatlan. Előbb-utóbb biztosan rájönne, akkor meg már miért ne mondjam el Én neki?
Aztán megéreztem egy ismerős illatot. Bella jött haza. Ilyen hamar?
- Szia!- lépett elém.
- Szervusz Bella. Milyen napod volt?- kérdeztem.
- Hát.. rájöttem, hogy beszélnünk kell. Victoria erre biztatott- ajjaj, vajon miről akar beszélni?
- Az jó, mert Én is beszélni szerettem volna veled!- mosolyogtam feszülten. Vissza mosolygott, de tudtam, ez nem az a szívből jövő mosoly. Ismertem már ezt az arc kifejezést. Most vagy izgul vagy fél valamitől. Vagy mindkettő.
- Kezd Te!- biztattam.
- Nem, inkább Te!- na jó Jasper. Most vagy soha- szuper, már magammal beszélgetek.
- Arról lenne szó, hogy... Bells, emlékszel, mi történt Esme szigetén?- kérdeztem. Azon nyomban felvonta rám a pajzsot. Ugyan Edward nem járt a közelben, nem lenne jó, ha véletlenül erre járna és a fejemben meglátná azokat a dolgokat.
" Emlékszem. Mi van vele?"- kérdezte gondolatban. Ez az egyik képessége, hogy gondolatban tud beszélgetni másokkal.
" Sokat gondolkoztam rajta és rájöttem valamire..."
" És mire?"
" Bella..."- de nem gondolhattam végig, mert Ő tette hozzá.
" Szeretlek!"- szinte nem is volt hallható, olyan halkan suttogta. Óvatosan közelebb léptem és átöleltem a derekát. Ő a nyakamat ölelte fehér karjaival.
Közelebb hajoltam méz édes ajkaihoz és gyengéden hozzá érintettem sajátomat. Illata bódítóan hatott rám, nem érzékeltem a külvilágot.
- Szóval mégiscsak igaz- hallottam meg egy keserű hangot. Bella is felkapta a fejét és elképedve meredt férjére.
- Mégis mi?- kérdezte élesen Bells.
- Hogy együtt vagy vele!- kiabálta magából kikelve Edward.
- Nem tudom, kinek van kapcsolata a legjobb barátnőmmel- köpte a szemébe. Edward viszont már nem igazán figyelt rá, rám szegezte szemeit. És támadt. Nem ijedtem meg, volt már tapasztalatom.
Bella nem bírta nézni ezt, úgy hogy mielőtt Edward még egyszer rám támadott volna. Először megijedtem, el akartam rántani, de Ő fogta magát és ellökte Edwardot, de úgy, hogy még pár fa is kidőlt. Már másodszor támadta meg Edward-ot.
- Bella, ne!- fogtam meg a vállát. Arcán szín tiszta dühöt véltem felfedezni. Amikor rám nézett, akkor a düh átváltozott szerelemmé. Tudtam mit érez. Én is így voltam vele.
- Tudod én nem szeretnék titkolózni a család előtt. Elmesélem nekik a történetem is és ezt is- mutatott kettőnkre.
- Jó, Én is így gondoltam- mosolyogtam rá. Kézen fogva haza indultunk, majd mikor beléptünk az ajtón, a nappaliban találtunk mindenkit. Úgy néztek ránk, mint akik mindent tudnak. Rosalie rögtön felugrott és Bella nyakába vetette magát.
- Tudtam, hogy tudod mi a helyes! Gratulálok, szép pár vagytok!- ugrálta körül Rose- Mikor lesz az esküvő?- folytatta. Csúnyán néztem rá, mire elhallgatott.
- Nos, nem csak ezt szerettem volna megosztani veletek- jelentette ki- A történetemet is.
Leültünk egymás mellé, majd belekezdett.
- Miután Edward elhagyott, magamba zárkóztam. Minden időmet tanulással töltöttem. De a második délután, amikor haza értem, valaki elkapott. Laurent volt az. Eljött Denali-ból, hogy segítsen Victoriának az elkapásomban. Nos, sikerült nekik.
Amikor beértünk az erdőbe, letett jó messze a háztól és elment. Tíz perccel később Victoriával tért vissza.
Victoria alaposan megkínzott, de nem érdekelt. Örültem, hogy vége. Majd végül átváltoztatott. Amíg nem jöttetek, addig emberi véren éltem velük. Igen, nomád voltam! És azóta se bántam meg. Persze azóta is tartjuk a kapcsolatot. Ma is velük voltam- mondta, csak úgy, mintha az időjárást beszélnénk meg- bár nálunk még az is fontos.Senki nem bírt megszólalni, végül Rose törte meg a csendet.
- Én megértem Bellát. Én is öltem volna embereket, minthogy össze vesszek a társaimmal. Persze így is megöltem egyet-kettőt...- révedt el a tekintete. Senki nem szólt egy szót sem.
- Ti akartátok annyira tudni! Most még Ti nem szóltok semmit? Na szép!- kelt ki magából, majd felviharzott az emeletre. Utána indultam, majd bekopogtam. Nem jött válasz.
- Bella, légy szíves nyisd ki!- kérleltem. Még mindig nem érkezett válasz. Tudtam, hogy bent van, éreztem az illatát.
- Gyere be!- nyitotta ki, majd beengedett és vissza zárta az ajtót.
- Köszönöm kicsim. Mit csinálsz?- kérdeztem.
- Tudod, még sohasem jég korcsolyáztam, de ha néztem őket, minden  alkalommal magával ragadott az, ahogyan az emberek csinálják. És már én is szeretném kipróbálni- mosolygott.
- Rendben. Akkor kipróbáljuk- mosolyogtam vissza. Eldőltem az ágyon és magamra vontam kedvesemet is.
- De egy kicsit dühös vagyok. Miért nem tudott senki sem megszólalni lent? Persze Rose-on kívül. Te meg már úgy is tudtad- nézett fel rám angyali arcával.
- Nem tudom. De értsd meg őket!- kérleltem- Carlisle soha nem ölt embert. Alice és Edward más tészta. Rose a legjobb barátnőd. Esme pedig... Ő is csak egyet ölt meg. Én pedig évszázadokig öldököltem- szomorodtam el. Bella adott egy puszit az arcomra, majd végig simított a mellkasomon. Felnyögtem.
- Szeretlek!- öleltem még erősebben a derekát.
- Én is.